Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.09.23

Segítsüti 2018

Segítsüti

Segítsüti egy jótékonysági süteményárverés, ami gasztrobloggerek civil összefogásával született 2009-ben.

Mivel évek óta szívemen viselem a gyermekek segítésével kapcsolatos alapítványok, szervezetek támogatását, elmondhatatlanul boldog vagyok és igazán megtisztelő, hogy idén ősszel én is felkérést kaptam, hogy egy süteménnyel csatlakozzak a Segítsüti kezdeményezéshez. 

segitsuti_logo.jpg

Kit támogatunk

A mostani támogatottunk a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány.
Az I. Sz. Bókay Gyermekklinika Magyarország első, Európa negyedik legrégibb csecsemőket és gyermekeket ellátó fekvőbeteg intézménye, amely 1839 óta szünet nélkül a gyógyítás szolgálatában működik. Az alapítványt 2011-ben hozta létre a klinika négy vezető gyermekorvosa, akik egyben gyakorló szülők is. Céljuk az alapítvány létrehozatalával az volt, hogy az I. Sz. Bókay Gyermekklinika gyermek-, szülő- és munkatársbarát, modern, gyógyító intézetté váljon, a klinika nagy múltjához hűen.

Ebben a törekvésükben szeretnénk melléjük állni, és az akcióból befolyt összegből a klinika intenzív osztályára szeretnénk vásárolni egy ún. kapnográfot, ami a súlyosan beteg, lélegeztetett gyermekek tüdőállapotának követésére szolgál. Segítségével az ebből a célból vett gyakori vérvételek elkerülhetőek, a betegeknek kevesebb fájdalmat okozva így.

A felajánlásom

Én ezzel a Sós karamellás csokitortával szeretnék most hozzájárulni az adománygyűjtéshez. A tortában a puha, kakaós piskóta rétegek között ínycsiklandó, könnyű sós karamell krém van. A tetején pedig rumos trüffel golyók, csokis habcsókok és csokoládé darabok teszik még izgalmasabbá az élményt.

img_4485.jpg

A nyertes licitálónak személyesen, az ország bármely területén át tudom majd adni a tortát.

Hol és hogyan lehet licitálni?

Licitálni a felajánlott 30 csodás süteményre 2018. szeptember 24-én, hétfőtől egy egyszerű regisztráció után ITT lehet, az árverés vége pedig 27-én csütörtökön 16.00 órakor lesz. Hétfőn reggel kezdenek el felkerülni a blogokba a süti felajánló posztok, nem sokkal később pedig a Segítsüti oldalán is láthatjátok majd az egyes darabokat, és ugyanitt tehetitek meg licitjeiket is.

Érdemes a Facebookon is követni az eseményt.

 

Gyertek és ha lehetőségetek engedi, kérlek licitáljatok! 
Vagy segítsetek egy megosztással, hogy minél több emberhez eljusson ez a nemes kezdeményezés.

img_4456.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Hany szeletes?

zoldbeku, 2018.09.24 12:46

Fantsztikusan nez ki ez a torta. Nem talalom, hogy hany szeletes lesz a kesz mu. Meg tudnad irni? Nagyon koszonom.

Re: Hany szeletes?

Gabó, 2018.09.24 13:33

Nagyon örülök, hogy tetszik. :)
A torta 20 cm átmérőjű, így kb. 12 normál szelet jön ki belőle.

Re: Re: Hany szeletes?

zoldbeku, 2018.09.24 15:22

Millio koszonet a gyors valaszert!