Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.01.23

Citrom tart

Hozzávalók:
tésztához:
25 dkg liszt
10 dkg hideg vaj
10 dkg porcukor
1 csipet só
1 egész tojás
töltelék:
17,5 dkg kristálycukor
5 egész tojás
1,5 dl citromlé
1 citrom héja
2 dl habtejszín

A tésztához a lisztet a hideg (felkockázott) vajjal, a porcukorral és a sóval egy tálban összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojást és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. A tésztát folpackba csomagoljuk és a hűtőben min.20 percig pihentetjük.
A sütőt 180 fokra melegítjük elő.
A tésztát lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk, majd elrendezzük egy pite formában. Tetejére sütőpapírt teszünk és megtöltjük valamilyen süthető nehezékkel, pl. szárazbab, lencse, stb. Ezzel együtt, azaz vakon sütéses módszerrel 15-18 percig sütjük. Majd levesszük róla a nehezéket a sütőpapírral együtt és még további 5 percre visszatesszük a sütőbe.
Hagyjuk a tésztát hűlni és közben előkészítjük a tölteléket. Ehhez egyszerűen a hozzávalókat összekeverjük.
A sütőt levesszük 160 fokra, a tölteléket a tésztába öntjük és az egészet a sütőbe tesszük. Kb. 25 perc alatt készre sütjük. Akkor lesz kész, amikor már szilárd a töltelék, de még egy kicsit remegős a közepe.

TIPP:
- Fontos, hogy a tésztát hideg hozzávalókkal és gyorsan készítsük el. Ne gyúrjuk sokáig, éppen csak addig, amíg összeáll a tészta.
- Ha nehezen állna össze a tészta (a tojás méretétől is függ), adhatunk hozzá egy kevés (1 ek) hideg vizet.

- A tésztát korábban is elkészíthetjük. Hűtőben 1-2 napig, mélyhűtőben 2-3 hétig tárolható. De akár meg is süthetjük előző nap.
- Ha találunk a boltban Meyer citromot, mindenképpen próbáljuk ki vele.

citromtart2.jpg

citromtart3.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.