Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2013.01.30

Csokoládés keksz aszalt cseresznyével

Hozzávalók (kb. 16 db):
12,5 dkg étcsokoládé
15 dkg liszt
3 dkg kakaópor
1 tk szódabikarbóna
nagy csipet só
12,5 dkg barna cukor
12,5 dkg puha vaj
1 tk vanília kivonat
1 egész tojás
10 dkg fehér csokoládé
10 dkg aszalt cseresznye

az étcsokoládét darabokra törjük és vízgőz felett megolvasztjuk.
a fehér csokit apróra daraboljuk, az aszalt cseresznyét kicsit összevágjuk.
a sütőt 170 fokra melegítsük elő.
2 tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
egy tálban összekeverjük a lisztet a kakaóval, a szódabikarbónával és adunk hozzá egy csipetnyi sót is.
egy másik tálban habosra keverjük a barna cukrot a puha vajjal és a vaníliával. beleöntjük az olvasztott csokoládét, majd hozzákeverjük a tojást is. ezután hozzáadjuk a lisztes keveréket. végül mehet bele a darabolt fehércsoki és a cseresznye.
evőkanálnyi mennyiségű tésztát a kezünkkel gombóccá formázunk, majd a tepsibe téve kicsit kilapítjuk. a gombócok között hagyjunk nagyobb (kb. 5 cm) távolságot, mert megnőnek sütés közben.
kb. 16-18 perc alatt készre sütjük.
a sütőből kivéve hagyjuk a tepsiben hűlni 2-3 percig, majd tegyük át rácsra, hogy teljesen kihűljön.
légmentes dobozba téve tároljuk.

jó étvágyat!

csokolades-keksz_2.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.