Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.04.10

Epres mini pavlova

Hozzávalók (6-8 mini adaghoz):
5 tojás fehérje (szobahőmérsékletű legyen!)
30 dkg kristálycukor
1 tk ecet
2,5 dl habtejszín
1- tk kristálycukor
1 rúd vanília kikapart magjai
15 dkg eper
méz, citrom

A aavlova elkészítéséhez mindenképpen szobahőmérsékletű tojásokat használjunk. A tojásfehérjéket egy tiszta edénybe tesszük és elektromos habverővel lágy habbá verjük. Ekkor evőkanalanként hozzáadagoljuk a kristálycukrot úgy, hogy minden adag cukrot hosszan elkeverünk, hogy teljesen felolvadjon. Ha már kemény és fényes a habunk, hozzákeverünk 1 tk ecetet is. Ez segít majd abban, hogy a belseje lágy és kicsit nyúlós legyen a habcsóknak.

A sütőt 140 fokra melegítjük elő.
Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk és nagyjából egyforma nagyságú adagokat helyezünk rá a habból. Fel is rajzolhatjuk előre, hogy mekkora átmérőjű pavlovákat szeretnénk. Mindegyiket habcsók formát úgy alakítsuk ki, hogy egy kicsi mélyedés legyen a közepén. (Ide tudjuk majd halmozni a habot és az epret.)
Sütőbe téve, azonnal levesszük a hőfokot 110 fokra és kb. 1 órán keresztül sütjük, pontosabban szárítjuk a pavlovákat. Akkor jó, ha kívül már szép roppanós, belül még nyúlós. sütésnél ügyeljünk rá, hogy ne barnuljon meg, így ha kell csökkentsük tovább a hőfokot.

A megsült pavlovákat hagyjuk kihűlni. Az epreket vágjuk tetszés szerinti darabokra. Locsoljuk meg egy kevés mézzel és citrommal.
A tejszínhabot a cukorral és a vanília magokkal lágy habbá verjük, majd rákanalazzuk a habcsókok tetejére. Végül ráhalmozzuk az eper darabokat is.

Jó étvágyat!

mini-pavlova3.jpgmini-pavlova2.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.