Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.06.18

Fehércsoki-habos kosárka

Hozzávalók:
20 dkg liszt
5 dkg kakaópor
10 dkg hideg vaj + a formák kikenéséhez
5 dkg cukor
1 tojássárgája
2,5 dl tejszín
10 dkg fehércsokoládé
1-2 ek meggydzsem
néhány szem magozott meggy

kezdjük a krémmel, mert ennek idő kell, amíg kihűl. a tejszínt felmelegítjük, majd a darabokra tördelt csokira öntjük és addig kevergetjük, amíg felolvad benne. hűtőbe tesszük, hogy jól lehűljön. (ha nagyon türelmetlenek vagyunk még a mélyhűtőt is bevethetjük. :))
a tésztához a lisztet a kakaóval, a cukorral és a hideg vajjal összemorzsoljuk, majd a tojás hozzáadásával tésztává gyúrjuk. ha összeállt, folpackba csomagoljuk és legalább fél óráig a hűtőben pihentetjük. 
a sütőt 180 fokra előmelegítjük, a formákat kivajazzuk.
a pihentetett tésztát vékonyra nyújtjuk a formák nagyságának megfelelő köröket vágunk ki belőlük és a kivajazott formákba helyezzük. mindegyikre sütőpapírt teszünk, amit megtöltünk rizzsel/babbal/lencsével (vmilyen nehezékkel, hogy ne emelkedjen fel sütés közben a tészta), és ezzel együtt kb. 10 percig sütjük. ha megsült, kivesszük belőlük a nehezéket és a formákban hagyjuk kihűlni.
a kihűtött krémet habverővel felverjük. a tésztakosárkákat vékonyan kikenjük meggydzsemmel, és mindegyikbe egy-egy szem meggyet teszünk, majd megtöltjük a krémmel. (a meggyes kiegészítés teljesen opcionális, nyugodtan elhagyhatjuk, de én szeretem, ahogy ellensúlyozza egy kicsit az édes ízt.)
fogyasztásig hűtőbe tesszük, a tetejét csokidarabokkal díszíthetjük.

jó étvágyat!

fehercsoki_habos_kosarka2.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.