Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2013.06.30

Mangó mousse torta

Hozzávalók (6db mini tortához):

Csokis piskóta (genoise)
3 egész tojás
10 dkg porcukor
3 dkg olvasztott vaj
7 dkg liszt
3 dkg kakaópor (magas kakaótartalmú)

Mangó mousse
30 dkg mangó püré
50 ml citromlé
2 db (~3,2 g) zselatinlap
250 ml tejszín
1 ek porcukor

készítsük el először a mangó mousse-t. 
ehhez áztassuk hideg vízbe a zselatinlapokat. keverjük össze a mangópürét a citromlével, és melegítsük fel, majd vegyük le a tűzről és keverjük el benne a kinyomkodott, puha zselatinlapokat. tegyük félre, hogy kihűljön.
közben adjuk a tejszínhez a cukrot, majd verjük habbá. ha már kihűlt a mangó, óvatosan keverjük bele a felvert tejszínhabot. tegyük hűtőbe felhasználásig (de 1 órán belül használjuk fel!)
a piskótához a sütőt 180 fokra melegítjük elő. a kakaót a liszttel együtt átszitáljuk. egy tálban keverjük össze a tojásokat a cukorral, majd vízgőz felett melegítve verjük fehéredésig. (ha nincs hőmérőnk, az ujjunkkkal ellenőrizhetjük, hogy meleg-e: ha azt érezzük, hogy forró, akkor jó.) ezután a vízfürdőről levéve, habverő segítségével addig verjük, amíg ki nem hűl. ekkor belekeverjük az olvasztott vajat, majd óvatosan, 2 részletben a kakaós lisztet is beleforgatjuk.
egy sütőpapírral kibélelt, kisebb tepsibe (nagyjából 18x24cm-es elég) 1 cm vékonyan elsimítjuk a masszát. 10-12 perc alatt készre sütjük. rácson hagyjuk kihűlni.
összeállítás:
a kihűlt piskótából kb. 8 cm átmérőjű köröket szaggatunk ki. mindegyik köré mini tortakarikát/formát állítunk, majd feltöltjük a mangó habbal. legalább 3-4 órán át hűtjük, majd levesszük róla a formát és tálaljuk. tetejét díszíthetjük pl. pisztáciával, mangó darabkákkal, stb.

TIPP:
- legegyszerűbb, ha a mangópürét készen, konzerv formájában vesszük. de ha nem, akkor válasszunk érett gyümölcsöket és turmixoljuk le a húsát.
- ízlés szerint adhatunk még cukrot a mangópüréhez. 
- készíthetünk több szintes mini tortákat is. ebben az esetben én kisebb, 6 cm átmérőjű formákat használtam, és két-két réteg piskóta és hab került bele. de ez a rétegek vastagságától és a forma magasságától is függ.
- ha nincs ilyen kis méretű (torta)karikánk, akkor készíthetünk alufóliából karimát a süti köré. ez esetben több rétegben hajtogassuk a fóliát, hogy megtartsa a formáját.

jó étvágyat!

mango_mousse_torta3.jpg


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

egészben

Eszter, 2014.03.19 20:15

Szia.
Egészben egy nagy tortának is el lehet készíteni?

Re: egészben

Gabó, 2014.03.19 22:33

szia Eszter,
persze, egy nagy formában is elkészítheted. szerintem ez a mennyiség egy 20-22 cm átmérőjű tortához lehet megfelelő. (kb. :) )

Re: Re: egészben

Eszter, 2014.03.20 14:15

Köszönöm, holnapra meg is csinálom :) Csak kicsit többet mert 16 fős társaságnak lesz, úgyhogy 26-os forma lesz :)
kíváncsi leszek a visszajelzésekre, bár én nagy mangoimádó vagyok, és ez az egyetlen ilyen recept, ahol a csokit és mangot ötvözik, rossz nem lehet! :)

Re: Re: Re: egészben

Gabó, 2014.03.20 20:36

biztosan sikere lesz. :) egy mangóimádónál meg pláne. :D majd mesélj, hogy milyen lett! :)