Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2008.12.14

Narancsos falatkák

Hozzávalók
25 dkg liszt 
1 tk sütőpor 
7 dkg porcukor 
12,5 dkg vaj 
2 tojás 
1 narancs héja 
1 kk vanília aroma 
10 dkg kandírozott narancshéj 
10 dkg darált mandula 
a tésztához használt narancs leve 
porcukor

a lisztet egy keverőtálba szitáljuk a sütőporral, majd hozzátesszük a vajat, a porcukrot, egy tojást, belereszeljük a narancs héját és beletesszük a vanília aromát is. ezeket robotgép segítségével összedolgozzuk, ha már összeállt, munkalapra téve összegyúrjuk és fóliába téve legalább 1 órán át pihentetjük. 
amíg pihen a tészta a kandírozott narancshéjat apróra vágjuk (a legjobb, ha tudunk olyat venni, ami már alapból össze van vágva - én a Nobilisnak találtam ilyen termékét), majd összekeverjük a mandulával és annyi narancslével, hogy ne túl folyós, de könnyen kenhető masszát kapjunk. 
a sütőt előmelegítjük 180 fokra. a tésztát kivesszük a hűtőből, két darabra vágjuk, majd lisztezett munkalapon mindkettőből vékony négyzetet nyújtunk. (próbáljunk meg nagyságrendileg azonos méreteket nyújtani.) az egyik lapot egy sütőpapírral kibélelt tepsibe fektetjük és szép egyenletesen megkenjük a narancsos-mandulás masszával. ezután rátesszük a másik lapot, és a tetejét megkenjük egy felvert tojással. tetszés szerint villával vagy derelyevágóval különféle mintákat formázhatunk a tetejére. 
kb. 20 percig sütjük. ha kész, csinos kockákra/rombuszokra vágjuk, végül meghintjük porcukorral.

jó étvágyat!

Kép

 

A mappában található képek előnézete Aprósütik

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.