Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.12.16

Brownie Baileys krémmel

Hozzávalók:
35 dkg étcsokoládé (legalább 60-70% kakaótartalommal)
25 dkg vaj + a tepsi kikenéséhez
25 dkg sötét nádcukor
3 nagy tojás
1/2 rúd vanília
12 dkg liszt
1 kk sütőpor (kb. 3 g)
csipetnyi só

krémhez:
25 dkg fehér csoki
1 dl tejszín 
0,5-0,7 dl Baileys

Célszerű a krémmel kezdeni, mert ennek hűtésre lesz szüksége.
Ehhez a tejszínt felforrósítjuk és belekeverjük az apró darabokra tördelt fehér csokit. Simára keverjük, majd hozzáöntjük a Baileys-t. Hűtőben hagyjuk, amíg szilárd állapotú lesz.

A sütőt 170 fokra melegítjük elő. Egy kb. 23x30cm-es tepsit sütőpapírral bélelünk ki.

A csokoládét kis darabokra törjük és a vajjal együtt vízfürdő felett felolvasztjuk. Félretesszük egy kicsit, hogy hűljön.
A tojásokat a nádcukorral egy robotgép segítségével habosra keverjük, ízesítjük a vaníliával, majd beleöntjük a csokis keveréket. Hozzáadjuk a sütőporral és sóval együtt átszitált lisztet.
A masszát az előkészített tepsibe öntjük és kb. 35 perc alatt készre sütjük.
Hagyjuk kihűlni, mielőtt a krémet rátesszük a tetejére.

TIPP:
- A kihűlt krémet robotgéppel kihabosíthatjuk, így egy sokkal könnyedebb állagú krémet kapunk.

baileys_brownie2.jpg

baileys_brownie3.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.