Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.09.27

Sütőtökös mini calzone

Hozzávalók:
2 cs pizza tészta
20-25 dkg sütőtök
1 gerezd fokhagyma
10 dkg kockázott bacon
2-3 maréknyi (bébi)spenót
feta sajt
só, bors
olaj
1 tojás a kenéshez

A sütőtököt kis kockákra, a fokhagymát vékony szeletekre vágjuk.
Egy serpenyőben kevés olajon megpirítjuk a bacon kockákat. Hozzáadjuk a fokhagyma szeleteket és a sütőtököt is. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Pár percig pirítjuk és hozzáadjuk a spenót leveleket. Ekkor már le is vehetjük a tűzről és hagyjuk, hogy a spenót összeessen kicsit. Végül belemorzsolunk egy kis feta sajtot.
A sütőt 200 fokra melegítjük elő. Egy tepsit sütőpapírral bélelünk ki.
A tésztát kinyújtjuk és kb. 10-12 cm átmérőjű köröket vágunk ki belőle. A töltelékből egy kanálnyit teszünk minden korong egyik felére, a felvert tojással megkenjük a széleket, majd ráhajtjuk a tészta másik felét a töltelékes részre. A tészta széleit ráhajtogatjuk, hogy ne folyjon ki belőle a töltelék sütés során. A kész 'csomagokat' a tepsibe sorakoztatjuk és megkenjük a tetejüket a felvert tojással.
Sütőbe téve 10-15 perc alatt készre, aranybarnára sütjük.

TIPP:
- A legjobb, ha (sütőbe rakható) pizza követ használunk a sütéshez, mert így a tészta alja is jobban megpirul, ropogósabb lesz.

 

sutotokos_mini_calzone2.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.