
Hozzávalók
Tészta:
20 dkg liszt
5 dkg kakaópor
12,5 dkg hideg vaj
5 dkg cukor
1 tojássárgája
Krém (ganache):
2,5 dl tejszín
30 dkg étcsokoládé (magas, min. 60%-os kakaótartalommal!)
2 dkg vaj
chili, só
Elkészítés
A lisztet a kakaóporral egy nagyobb tálba szitáljuk és összemorzsoljuk a hideg vaj darabokkal. Hozzáadjuk a cukrot és a tojást, majd gyors mozdulatokkal egybe gyúrjuk. Ne gyúrjuk nagyon, elég addig, amíg összeáll a tészta egy gombóccá. folpackba csomagoljuk, kicsit meglapogatjuk, hogy könnyebb dolgunk legyen a nyújtásnál és legalább fél órára a hűtőbe tesszük pihenni. (de előre is elkészíthetjük, mert hosszan eláll a hűtőben.)
A sütőt 180 fokra melegítjük elő. ha nem tapadásmentes formákkal dolgozunk, akkor jól kivajazzuk őket.
A pihentetett tésztát vékonyra nyújtjuk, és a formáinknak megfelelő köröket vágunk ki belőle. (nekem 12 cm-es formám van, amiből 4 tartlette jön ki, és még marad is egy kicsi tészta, amit megsüthetünk külön.) A tésztát a formákba simítjuk, a széleit egyenesre vágjuk.
Vakon sütéses módszerrel (amikor a tészta közepére sütőpapírt és valamilyen nehezéket pl. babot teszünk) 12 percig sütjük, majd a nehezéket levéve róla még kb. 3 percre visszatesszük a sütőbe. hagyjuk kihűlni őket.
Addig elkészítjük a krémet. a csokoládét apróbb darabokra vágjuk. A tejszínt forráspontig melegítjük, és a darabolt csokoládéra öntjük. Addig keverjük benne, amíg el nem olvas és szép sima lesz, majd ízlés szerint ízesítjük a chilivel és egy csipetnyi sóval, végül a vajat is elkeverjük benne.
A krémet a kihűlt tésztakosarakba öntjük és hűtőben hagyjuk megdermedni.
TIPP:
- ha idegenkedünk a chili használatától édességben, nyugodtan kihagyhatjuk
- a tészta hozzávalóit késes robotgépben is összedolgozhatjuk, de a sorrendet tartsuk be: először a lisztes kakaós keveréket dolgozzuk össze a vajjal, aztán mehet bele a többi
Jó étvágyat!
