Hozzávalók
Hozzávalók (22x32 cm átmérőjű tepsihez):
Tészta:
25 dkg liszt
1 cs sütőpor
csipet só
4 tojás szétválasztva
20 dkg kristálycukor
5 cl víz - kb. 8 ek
1 rúd vanília kikapart belseje
1 citrom reszelt héja
Citromszirup:
2 citrom leve
0,5 dl víz
10 dkg kristálycukor
Krém:
30 dkg mascarpone
5-6 ek bodzaszörp (ízlés szerint)
eper, málna, cseresznye, áfonya, stb.
Elkészítés
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. a tepsit béleljük ki sütőpapírral (vagy vajazzuk és lisztezzük ki).
a lisztet keverjük össze a sütőporral és a sóval.
A tojásokat válasszuk szét. a fehérjét verjük habbá. a sárgájához adjuk hozzá a cukrot, a vanília kikapart belsejét, a citrom héját, és fehéredésig keverjük (robotgéppel). keverjük bele a vizet is. óvatosan, széles mozdulatokkal forgassuk bele a felvert tojásfehérjét, aztán a lisztet.
Osszuk el a tésztát a tepsiben és sütőbe téve kb. 15-20 perc alatt süssük készre. (Amikor már tisztán jön ki belőle a beleszúrt tű, akkor jó.)
Amíg sül a tészta, egy kis lábasban forraljuk néhány percig a szirup hozzávalóit, hogy besűrűsödjön. (10-12 perc)
A még meleg tésztára csorgassuk rá a szirupot és így hagyjuk teljesen kihűlni.
A krémhez keverjük el a mascarponét a bodza szörppel, majd kenjük meg vele a tészta tetejét. végül rendezzük el rajta a gyümölcsöket.
TIPP:
- nem szükséges az összes szirupot a tésztára tennünk, a mennyiség attól függ, hogy mennyire szeretnénk 'szaftosra' a süteményt.
Jó étvágyat!