Hozzávalók
6 tojás
15 dkg kristálycukor
15 dkg vaj (szobahőmérsékletű)
1 rúd vanília kikapart belseje
1 narancs reszelt héja
csipetnyi só
20 dkg liszt
15 dkg fehér csoki
1 dl tejszín
kb 12-15 dkg kókuszreszelék
Elkészítés
A sütőt 180 fokra melegítjük elő. Egy kisebb tepsit sütőpapírral bélelünk ki.
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket egy csipetnyi sóval elkezdjük felverni és ha elérjük, hogy habbá formálódik, kanalanként hozzáadagolunk 3 ek cukrot, így verjük fényes, kemény habbá.
A maradék cukrot alaposan kikeverjük a vajjal és egyesével hozzáadjuk a tojások sárgáját. A vaníliával és a narancs héjjal ízesítjük.
Belekeverjük a lisztet is.
A tésztát az előkészített tepsibe simítjuk és a sütőbe téve 25-30 perc alatt készre sütjük.
Rácsra téve hagyjuk kihűlni. Majd (lehetőleg) egyforma kockákra vágjuk.
A fehér csokit apróra tördeljük és a tejszínnel együtt gőz felett megolvasztjuk. A kókuszreszeléket egy nagyobb tányérba öntjük. A süti kockákat először a csokiba mártjuk, majd meghempergetjük a kókuszban.
TIPP:
A csokit mikróban is megolvaszthatjuk, de óvatosan, rövid szakaszokban (20-30 mp), mert könnyen megég.