top of page
Hozzávalók
Hozzávalók 4 pohárhoz:
2,5 dl tejszín (min. 30%-os)
12,5 dkg (Philadelphia) krémsajt vagy mascarpone
2 ek méz (ízlés szerint lehet több is)
1 tk matcha por
1 rúd vanília kikapart magjai vagy 1 kk vanília kivonat
20 dkg eper
1 ek cukor
1 lime leve
Elkészítés
Az epreket megmossuk, néhány szép szem kivételével (amit majd a díszítéshez használunk), apró darabokra vágjuk és egy kis lábasban a cukorral és a limelével együtt szirupos állagúra főzzük. Hagyjuk kihűlni.
A krémhez a hozzávalókat egy tálba tesszük és robotgéppel habosra keverjük.
A poharak aljába kanalazzuk az eper szószt és ráhalmozzuk a krémet.
Tetejét díszíthetjük eper darabokkal, kevés matcha porral, pisztáciával. Fogyasztás előtt mindenképpen tegyük még legalább 20-30 percre hűtőbe.
bottom of page